Tatros folyó partja

*Kitsune első papnőjének ezáltal őrzőjének lenni jó de ugyanakkor rossz is lehet, de majd csak túléljük valahogy. Majd rákérdez abba hagytam -e a díjugratást meg a gimnasztikát. Nagyot sóhajtva döntöm fejem mellkasára.*
-De, már egy ideje mindkettőt abbahagytam. *mondom hallkan és a játszó görényeket figyelem.* - Miután elmentél nem volt kedvem folytatni. *teszem hozzá majd megint nagyot sóhajtok. A bátyám halálát sem tudtam elfogadni igazán. És ez az év amit nélküle töltöttem még borzalmasabb volt. Teljesen egyedül éreztem magam.*

*Nagyon jó mindkettőből. Igaz, már régen láttam gimnasztikázni és díjugratni, de emlékszem, mindig szájtátva figyeltem őt. Nagyszerűen mozgott, remekül bánt a lovakkal is. A válasza olyan nagy erővel hat rám, mint akkor, mikor őt figyeltem, csak épp átjár a döbbenet és a keserűség. Szóra nyitom számat, de megelőz a válaszadással.*
- Értem *mondom szűkszavúan magam elé meredve. Teljesen egyedül maradt, mert amikor a legnagyobb szüksége lett volna rám, cserben hagytam! Miért nem égtem szénné, mikor felvirradt a Nap?*
- Sajnálom! *teszem hozzá halkan, elkomorodva.*

*Tudom hogy megdöbbenti a dolog de nem akarom hogy magát okolja. Úgy helyezkedem az ölébe hogy vele szembe legyek.*
-Ide figyelj! Nem a te hibád. Én nem voltam elég erős hogy egy magam talpra álljak. Pedig már rég meg kellett volna tanulnom hogy éljek meg egyedül.*mondom ahogy megragadom a pulóverét.*

*Senki más nem tud úgy gatyába rázni, ahogyan ő teszi! Érzem, hogy erősen megragadja a pulóverem, mintha közelebb is húzna magához. A pillantása kemény és határozott, legszívesebben lesütném zavaromban, de nem teszem, mert azt biztos "megfutamodásnak" venné, én pedig ezt nem szeretném, így hát kitartóan állom, miközben a szavaira figyelek. El kell hogy mosolyodjak rajta, nem bírom ki enélkül.*
- Te aztán tudod, hogy állítsd percek alatt helyre az embert! *kacagok fel halkan és szorosan magamhoz ölelem.*
- Nagyon örülök, hogy itt vagy mellettem, ugyanakkor sajnálom, hogy így abba hagytad azokat, amikhez a legjobban értettél, de megértem, hiszen neked sem lehetett könnyű. Én azóta is megmaradtam a futásnál, ha nem is űzöm sportszerűen.

*Viszonzom ölelését mikor szorosan magához ölel.*
-A futásban mindíg is jóvoltál. Főleg ha a bátyámmal előlem futottatok.*mondom hallkan nevetve, ahogy továbbra is átölelem. Majd kicsit eltávolodom tőle hogy a szemébe nézhessek. Az a jégszínű szempár. Mindíg magával ragad és olyan mintha a lelkembe látna. *

*Néha összebeszéltünk és addig piszkáltuk a lányt, míg utánunk nem jött. Volt, hogy meg is vicceltük, egyik ilyen a pókos volt, amikor egy akkora példányt ejtettünk a táskájába, hogy az kb. kétszer akkora volt a tenyerénél, aztán higgadtan végignéztük, ahogy felsikít, végül mi menekültünk előle, mert utánunk kezdett futni egy bőrkötéses könyvvel a kezében. Elmélyülten fürkészem azokat a gyönyörű, mandulavágású szemeket, majd gyengéden megcsókolom. Sokáig kiévezem a pillanat varázsát, miközben észrevétlen a ruhája zsebébe rejtek egy műállatot, természetesen abból a fajtából, ami akkor volt, azzal a különbséggel, hogy az élt és mozgott. Egy nagyobb tarantula, az pedig amit én használok, annak a gumimása.*

*A pókos dolgot azóta sem felejtettem el és azóta még inkább félek a pókoktól. Kicsit meglep a csók de nyakaköré fonöm a karjaimat hogy így mélyítsem el a csókunkat. Észre sem veszem hogy valamit a zsebembe csempész. Csókunkat a levegőhiány miatt szakitjuk meg. Majd kicsit lihgve de mosolyogva nézek a szemébe. *
-Nagyon szeretlek.*mondom ahogy homlokomat óvatosan az övének támasztom.*

*Átölelem a derekát, úgy élvezem tovább a csókot, végül én is elhúzom a fejem. Még sokáig bírnám így, ő viszont nem.*
- Én is téged! *mondom őszintén, együtt nyomjuk homlokunkat a másikéhoz.*
- Emlékszel amúúgy milyen tréfáink voltak a számodraa? *kérdezem halkan, kváncsian.*

-Hogy ne emlékeznék. Azóta még inkább félek a pókoktól. *mondom ahogy elhúzom a számat. Nem szerettem ezeket a tréfákat. Mindíg pókokkal riogattak. De a végén ők futottak előlem. *
-Elkísérsz a Panagan toronyig? Lassan takarodó. És bajban leszek ha Teo professzor előtt lebukok.*mondom ahogy hozzá bújok. *

- Persze! Engem nem különösebben zavar mondjuk, ha észrevesznek *rántom meg a vállam és vele együtt felállok, hogy aztán elindulhassunk. Ahogy végighúzom a nadrágom hátsó felén a kezem, érzem hogy koszos, meg valamibe bele is ültem. Száj húzva nézek a lányra.*
- Vaan egy papír zsebkendőd? *fordulok felé, zsebeimet tapogatva, azonban üresek.*

*Fölkelünk majd leporoljuk magunkat. Csak hogy ő bele ült valamibe. A táskámból előveszek egy kendőt és oda adom neki.*
-Tessék addig én össze szedem a két csavargót.* mondom ahogy a két görényt össze szedem. Bele rakom őket a táskába majd mikor zsebre rakom a kezem mert kicsit hűvös van. Csakhogy mikor zsebre dugom a kezem valami oda nem illőt érzek. Félve húzom ki a kezem zsebemből egy gumi pókot húzok ki. Sikítva hajítom el.*
-Steven ezért tuti megfolytalak!*mondom és kezemet ösztönösen a nadrágomba törlöm.*

- Köszi! *mosolygok rá és átveszem, hogy letöröljem a nadrágomról azt a dzsuvát. Nem tudom mi ez, de egész könnyen lejön, amitől némiképp megnyugszom, senki sincs oda azért, ha az egyik leggyakrabban viselt ruhadarabja lesz koszos, ami ráadásul meg lehet, hogy nem jön ki belőle, legalább is egy hamar biztosan nem.
Elnevetem magam, mikor felfedezi a gumiállatkát és elhajítja. Szegénykéém! Végigkövetem az útját és elkapom, mielőtt földet érhetne, majd elrakom. Visszasietek Tarahoz, aki nem örül ennek a poénnak, de legalább rájöhet, hogy igen, lassan 100%-ig régi önmagam leszek.*
- Hát Tara, az sajnos csak akkor fog menni, ha meg tudsz futtatni! Különben meg még egy ilyen van a görények alatt! *kacagom el magam, azt viszont nem teszem hozzá hogy az... Élő, de nem bántja egyiket sem.*

*Indulni készülünk de a zsebemben megtalálom a gumipókot. Sikítva hajítom el. Majd kezemet nadrágomba törlöm hogy megszabaduljak a tapintásától is.*
-Mí? A tá... Táskámban?*lepődök meg. Majd leteszem a táskát a földre. Kodo és Podo kimásznbk belőle feltűnően jó kedvűen. Mikor óvatosan megrázom a táskát más nem esik ki belőle.*
-Biztos itt volt? És bi... biztos gumi pók volt? *kérdezem kicsit hebegve.*

*Óvatosan felkapom a két állatot és méregetni kezdem őket. Mindkettőt majd' szétveti az öröm, de hogy mitől, azt nem tudom. Elég mozgékonyak, picit ficánkolnak a kezemben, aztán meg elkezdik azokat szaglászni. Elvigyorodom amikor a két kis orr hozzá-hozzáért a bőrömhöz.*
- Ott, de ahogy elnézem el.. Bakker! *komorodom el Tarara nézve. Tudom, mi történt.*
- Nem, az már élő volt *vallom be köntörfalazás nélkül.* - De azt hiszem ez a két csibész eltüntette. Nem hittem volna, hogy megeszik! Minden esetre az a pára ártalmatlan volt, így nem hinném, hogy baja esne a kedvenceidnek. Volt még nagyon régen nekem is egy görényem, Ő kifejezetten imádta a pókhúst.

*Figyelem ahogy felemeli a két kis görényt. Nagyon élénkek, és elég sokat ficánkolnak. A hideg végigfut a hátamon mikor elmondja hogy a másik az egy élő pók volt.
-Kérlek az ilyen vicceket hanyagoljuk.* kérem tőle ahogy oda megyek hozzá. Átveszem a virgoncabb Kodot és hagyom hogy a nyakamba mászon.*
-Emlékszem Podo téged jobban szeret.*mondom mosolyogva. *- De most már tényleg mennjünk mert a végén bajba kerülök.*teszem hozzá ahogy rámosolygok.*

- Ne haragudj! *mondom végül, ahogy közelebb lépek hozzá. Kodot átadom neki, Podot meg a vállamra rakom, mire egész a nyakamig rohan és hozzám bújik. Apró orrával még most is szaglász, majd pár perc után érzem, hogy hozzányomja a fejecskéjét.*
- Szerintem egyformán szeret mindkettőnket *felelem megpuszilva Tara feje búbját, majd egyik karommal átölelem derekát és magamhoz húzom.*
- Rendben! Úgy is ideje nyugovóra térned, én viszont még ehet, hogy elnézek egy kis sétára.

*Ahogy átölel hozzá bújok. És úgy indulunk el a torony felé.*
-Rendben de ígérd meg hogy vigyázol majd.*mondom hallkan. Jobb szeretnék vele menni de neki van igaza. Csöndben haladok mellette majd mikor az épülethez érünk nagyot sóhajtok. *
-Akkor szia és vigyázz magadra. És majd Podo is vigyáz rád.*mondom majd lábujj hegyre állva megcsókolom és fölmegyek a szobámba.*

*Az épület felé sétálunk. Út közben még el-elbeszélgetünk arról, ami csak eszünkbe jut.*
- Vigyázok magamra, ígérem és Podot is visszahozom majd! *mosolygok rá kedvesen, majd gyengéden viszonozom a csókot. Végignézem, ahogy kisiklik fogásomból és jáci könnyedséggel lép a kastélyajtóhoz.*
- Jó éjt neked is, köszönöm a mai estét, élveztem! *mondom ki őszintén a véleményem, végül odébb állok, beleolvadva az éj sötétjébe.*

*Alexa megérkezik a partra.Az edző ruhája van rajta.Úgy tervezi hogy fut egy kicsit.Hisz imád futni.De hozta a fekete gitárját.Lehet hogy fél úton meg áll és gitározik.De már majd nem sötét van.Ezért inkább most leül és elkezd játszani.A kedvenc dalával kezd.Teljesen elfeletkezik a kűl világról amikor bele kezd.*

*Ember, olyan rossz itt! No nem azért, nem utálom én az iskolát, csak szokatlan. Majdnem 10 nap telt el azóta, hogy visszajöttünk kedvesemmel Japánból. Néha még most is érzem a békét, ami ott megszállt, az idegen, mégis kellemes szagokat és emlékszem a táj látványára. Csodálatos volt, nyugodt, ami miatt csak még szomorúbb vagyok. Nagyszerűen éreztem magam, de ma a Tatros melletti kóválygással kell beérnem. Ha leszáll a sötétség, mindig előtűnök, nappalaimat bent töltöm a szobámban gubbasztva.
Hosszú kék farmert és szürke vastag pulcsit viselek, elvégre ősz van, nincs jó idő. Lehorgasztott fejjem magamra húzom a kapucnit, miközben a távolból egy lágy dallam csapja meg a fülem. Elég messze van, de nem nekem!
Kíváncsian, gyorsaságomat kihasználva kerülök közelebb, majd lelassítok, hogy azért ne hozzak frászt az illetőre. Szeretném ha abban a hitben maradna, hogy ember vagyok, így talán kevésbé kap frászt tőlem.*

*Alexa furi illatot érez a közelből.Kicsit megiedve felkapja a fejét.Szülei jó kitanították az illatok és szagok terén.Jól tudja hogy egy vámpír van a közelébe.Nem látja ezért megrándítja a válát és tovább játszik.Tudja ha egy vámpír meg akarná őlni az rögtön letámata volna.Hisz egy időben Alexa is harcolt a vámpírok ellen.De egy nap úgy találkozott a barátjával.Aki vámpír.És így evvel a szakmával fel is mondott.Kedvenc dalát folytatta tovább de ez útal már énelet is.Gyönyörű szép hangja volt.*

*Elmélyedve hallgatom a dalt és felkapom a fejem az énekszóra. Valóban gyönyörű, olyan, mintha egy tehetségkutató sztárjával állnék szemben. Nagyon tiszta, eleve erősebben hallom a hangokat, viszont nem vagyok messze tőle, így még inkább. Hamarosan azon kapom magam, hogy vele együtt teszem, mivel ismerem amit játszik és egy cseppet szem zavar ez az egész. Nem nagy bűn egy itt ülővel együtt tölteni az időt, különben is unatkozom, Tara meg biztosan csinál.. Nem tudnék elleni máshogy.*

*Alexa abba hagyja a játékot és így szól.*
-Szia.
*Néz a sötétbe nem látja az alakot de pontosan tudja hol áll.Hisz sajnos marat benne egy kis vámpír érzék.Egy könny csepp csordul ki a szeméből.Vissza emlékezet arra a mjdnem végzetes napra.Mikor ..............*

*Végignézem, ahogy kibuggyan egy könnycsepp a szeméből. Mintha egy percre a szíve is nagyot dobbanna. Hmm, egy újabb ember, aki nem rendít meg, de eléri, hogy valamennyire figyeljek rá.*
- Mi a baj? *dobom le magam mellé. Pusztán udvariasságból kérdezek rá, a szavaim mögött nincs érdeklődés. Még csak nem is ismerem ezt a lányt. Olyan idegen számomra, mint mindenki más, akikkel eddig összehozott a sors.*

*Alexa egy pilanatra furcsán nézett a fiúra.*
-Am lényege az hogy azért tudtam hogy hol állsz mert én is voltam egy időre vámpír.
*Erre a földre nézett.Tudta alexa hogy a fiú nem azért kérdezte mert a érdekli ez az egész story ezért gyorsan és tömören válaszolt,talán túl tömören.*