Diáktársalgó és játékterem

*Kicsit még mindíg aggódik, mert mindkettejük hangvételéből érzi hogy még koránt sem békéltek még meg egymással. Nem nyugtatja meg amit Dimitrie mond de próbál megnyugodni.*
-Egyáltalán nem nyugtattál meg. *mondja és Stev mellett marad.*

- Kedves vagy, ha képes vagy gy megijeszteni egy lányt *mordulok fel hevesen, mire a társalgó eddig nyitott ajtaja teljes erőből becsapódik, jó, ha le nem szakad. Az a gúny! Brrr, az a gúny undorító akkor is, csak enyhe! Fájdalmas halál... Ha választanom kéne most, inkább vonulnék el Taraval együtt, minthogy egy légtérben legyek ezzel az izével, de egyelőre nem teszem, inkább megpróbálom türtőztetni magam, kevés sikerrel.*
- Ha nem örülnék neki, valószínű hogy előbb vettem volna le és hagytam volna, hogy égessen porrá a nap *válaszolom ridegen, fél karommal magamhoz szorítva a lányt, s lágyan rámosolygok.*
- Nincs semmi baj! *mondom halkan, kedvesen.*

*Ez a srác nem csak kívülről, hanem belülről is sötét. Valami nagyobb baja lehet, mert ő nem ilyennek ismerte meg a vámpírokat. Nem tudja mi a baja, de különösképpen nem is érdekli. Várja, hogy valaki megszólaljon, mert nem bírja a halotti csendet, főleg nem egy vámpír társaságában.*

*Csak bólint mikor Stev magához húzza. *~Már megint én vagyok a gyenge. Gyengének látszom. De akkor is megrémültem mikor rájöttem elveszíthetem.~*gondolkodik, majd a másik fiúra néz.*-Köszönöm hogy segítettél.*mondja ahogy a fiúra mosolyog.*

*.. S nem is ember az, akit nem érdekel a másiknak sorsa. Megpuszilom a lány fejét, majd hirtelen elengedem és a fiú felé lépek. Nem vagyok túl vidám a közelében és nem is leszek még jó darabig. Némán, a gyorsaságot mögé kerülök és lassan a füléhez hajolok.*
- Mondd, hogy bírod magad embernek nevezni? *kérdezem keserűen, összevonva szemöldököm.*

*Számított már Steven lépésére. Meg sem moccan amikor a srác mögé kerül. A szavai hallatán kicsit elgondolkozik, az energiáját a kezébe gyűjti, hogy ha kell sokkolni tudja. Sok baja nem lenne tőle, de legalább időt nyerhetne vele, Stevennel szemben.*
- Úgy, ahogy te, magadat vámpírnak.

*Feszülten figyeli hogy mi történik. Stev elngedi és Dimitrie háta mögé kerül. Nagyon reméli hogy nem esnek egymásnak. *
-Steven... *kezdené mert félti mindkét fiút. Dimitrieben jóbarátra talált aki segít neki, Stevent pedig rossz szenvedni látnia mert olyannyira szereti. *

- Hát öregem, téged sem tanítottak jó modorra ahogy elnézem! *mondom idegesen, s már a kezemet emelem azért, hogy meg tudjam ütni. Senki sincs bent aki láthatná ezt Taran kívül. A válasza egyáltalán nem tetszik, azt hiszem tényleg nehéz lesz jól kijönnöm vele.*

*Erre végképp nem számított, a tipikus vámpír előbb öl, aztán kérdez. Lehet, hogy nem is annyira bunkó, mint amennyire látszik? Régen vette hasznát a földlátás képességének, de most, ilyen helyzetben sokkal hasznosabb, mint eddig valaha. Elmosolyodik a srác mondandóján. Ha ismerné, tudná, hogy nem mindig van ez így.*

*Mikor Stev felemeli a kezét hogy támadjon Tara azonnal oda rohan és átöleli Stevent hogy megakadájozza. *
-Ne csináld. Nem szabad.*próbálja jobb belátásra bírni.*-Nyugodj meg kérlek.* néz fel a nála magasabb fiúra.*

- Bocs, de ezúttal nem megy! *furcsa csillogású tekintettel néztek a lányra, majd a fiúra, aki mintha csak számított volna ezekre a lépésekre, de vajon erre is? Először is lehámozom magamról Tara kezeit és eltolom magamtól, ezután csak hogy pörgősebbek legyenek a dolgok, ahelyett hogy megütném, erősen átkarolom és szorítani kezdem, remélem így felfogja, hogy nem vagyok épp jó kedvemben és jobb nem újat hozni velem enyhén gúnyos, vagy épp bármilyen megjegyzéssel... Jelen helyzetben bármi ki tud készíteni.
Vajon mi lenne, ha innék is belőle egy kicsikét? Pár órája csak, hogy ittam egy-két kortyot.*

*Lassított felvételként látja a történéseket. Érzi, hogy Steven elindul felé, és fel is készül arra, hogy fordulatból lekever neki egyet, de amit a srác csinál... Az valami hihetetlen. Egyszer dél-amerikában nyaralt, és egy anakondával került hasonló kapcsolatba, az ehhez képest... De az oxigénhiány közben rájön valamire, amiről elfeledkezett: a kezéről. Nem sokat teketóriázik, az energiát oda gyűjti ahol a srác szorítja, és kisüti a villámokat. Olyan erővel, hogy még egy angolna is megirigyelné.*

-Necsináld!*ragadja meg a fiút, és megpróbálja, úgy megnyugtatni hogy átöleli.*-Steven kérlek! Kérlek!*próbál a fiúra hatni. Mikor Dimitrie valahogy sokkolja Stevet, Tara is kap belőle de őt rosszabul érinti a dolog. Hangos kiáltással zuhan a földre és elájul. Máskor nem lenne baja de az utóbbi időben keveset alszik, és egyre rosszabbul érzi magát.*

*Kicsit megtántorodom a hirtelen sokk miatt, enyhén engedek a szorításból, de mást nem teszek. Félholt vagyok, még csak elájulni sem tudnék ettől az erőtől, bár sajnos csak hosszú percekig tudom magam így tartani. X idő után képtelen vagyok elengedni a fiút, no meg ebben közrejátszik a lány érintése is, aki nem sokára felordít, majd elterül a földön. Ijedten nézek utána, majd hirtelen felindulásból behúzok egyet a fiúnak.*
- Miattad ájult el! *ordítok fel hangosan.*

*Tara sikítására eszmél fel. Biztos Stevenhez ért hozzá, amikor ő sokkolta. Megdöbbenten néz a földön fekvő lányra. A következő pillanatban arra lesz figyelemmel, hogy Steven behúz neki egyet. Hátrál pár lépést, míg feleszmél. Mérges, és legszívesebben megsütné, de inkább magára haragszik. Alig talált valakit aki szóba áll vele, most pedig itt fekszik nem messze tőle, félholtan. Ennél jobban még semmit sem rontott el. Elindulna segíteni a lánynak, de Steven ráordít.*

*Tara a földre kerül és elájul. Nem számított ilyes fajta támadásra.*
~Vajon Stev jól van? Nem bocsájtom meg magamnak ha baja esik. Hisz rajta kívül nincs senki akiben megbíznék.~*A két fiú nem tudhatja hogy miről álmodik az ájult lány. Csak az ökölbe szorult kezei árulkodnak zaklatott állapotáról.*

*Nem sokkal ezután a fiú vállába ütök, majd odafutok Tarahoz. Menten lehajolok hozzá és óvatosan a hátára fordítom, mivel jelenleg valamiféle érdekes félcsavart pózban fekszik.*
- Hé, egyben vagy még? *kérdezem kissé feszengve, ahogy óvatosan elrendezem őt a földön. Egyik kézfejemmel még végig is simítok arcán, ami sajnos nem olyan meleg, mint az Övé is. Nagyon aggódom hogy mi van, ha nem ébred fel egy hamar?*

* Steven ütése a vállán, elég erős, de hamar rendbe jön. Odasétál melléjük, és letérdel melléjük.*
- Nem lehetnénk meg békében? *kérdezi a sráctól halkan* Nem veszed észre, hogy a köztünk lévő ellenségesség mindenkinek rossz? Te is megsérülsz, én is, de közben Tarának is baja esett, azaz eshet mert ha így folytatjuk, nagyobb bajban lesz, mintha egy kígyó fojtogatná.

*Szerencsére nem sokáig marad eszméletlen. Egy hűvös kezet érez az arcán. Résnyire kinyitja a szemeit, majd meglátja Stevent. Megfogja a kezét, de érzi hogy minden tagja fáj. *
-Jól... Jól vagyok nyugi.*mondja és megpróbál felülni, ami elég nehezen megy.*

- Csak azért, mert neked ilyen rémes képességeid vannak. Szerintem te valamilyen szuper embernek képzeled magad, olyan erőkkel bírsz, amitől egy halandó eldobná az agyát, engem viszont csak idegesítenek! *rivallok rá, s megejtek néhány csúnya szót is, miközben a lány felé fordulok, hogy lassan felsegítsem. Elég zavart vagyok jelen helyzetben, s bár tudom mi lenne helyes, többször is megkérdőjelezem ezt.*
- Még hogy békében, íígy! *szólalok fel kurtán* - Ma húztál fel igazán, szóval öregem, előbb tennélek el láb alól egy kanál vízben, minthogy veled békét kössek! *mondom hangosan nevetve, amúgy meg még.. fontolóra veszem a dolgot.*
- Örülök, hogy jól vagy! *mondom komolyan, ahogy leporolom, s egy percre sem mozdulok el mellőle.*

- Ám legyen! *mondja miközben feláll.* De emlékeztetnélek: nem voltam ellenséges veled, én csak viszonoztam. Úgyhogy magadat hibáztasd ha baja esik! És mivel olyanok vagytok mint a hold és a föld, ezért én leszek a nap és eltűnök a közeletekből. *mondja és az ajtó felé sétál, majd eltűnik.*

~Ha nincs Dimitrie akkor nem jövök rá hogy Stev valójában mennyire szeret. Hálával tartozom neki de elfogom érni, hogy kibékítsem őket. ~*gondolkodik és átöleli Stevet. *
-Menjünk egy olyan helyre ahol nem zavarnak minket. Én most csak veled akarok maradni.*suttogja de magában hálás Dimitrienek.*

- Inkább gyere ki utánunk, egyedül senkinek sem jó! *szólok még utána, bár Tara azt mondja, most csak velem szeretne lenni, ami aranyos. Mosolyogva puszilom meg fejét, majd kezét a vállamra teszem és így indulok el vele, ki a társalgóból.*
- Rendben, merre menjünk? *kérdezem picivel nyugodtabban, miközben őt támogatom. Nem szeretném elengedni, amíg biztosra nem megyek abban, hogy jól van.*

-Menjük a tavasz terembe. Ott egész kellemes ilyenkor.*mondja ahogy Stev támogatja. Hiába próbál ellenkezni hogy jólvan barátja hajthatattlan, és nem engedi el.*

- Rendben, de te vezetsz! Ma is nem egyszer tévedtem el *kacagok fel halkan és továbbra sem engedem el. Nem, majd talán picivel később. Ahogy sétálunk, gondolataimba furakodnak a fiú mondatai. "De emlékeztetnélek: nem voltam ellenséges veled, én csak viszonoztam. Úgyhogy magadat hibáztasd ha baja esik! És mivel olyanok vagytok mint a hold és a föld, ezért én leszek a nap és eltűnök a közeletekből." Az biztos! Ügyesen viszonozta, szó se róla! Még mindig dühös vagyok rá, de idővel talán kibékülök vele és ahelyett hogy elüldözném, arra kérem majd, hogy tartson velünk. Mélyen legbelül én is hálás vagyok neki a gyűrűért meg a kis elixírért, amit Taranak adott. Ha megint eluralkodna rajtam az ösztön, jól jön majd, nagyon is jól jön. Ő a föld, én meg a Hold. Valóban szilárdan kötődünk egymáshoz és részben az én hibám ami történt, de csak kicsit emészt a bűntudat; mert tudom a fiú is ugyanolyan hibás, mint én.*