Sötét lépcsők és folyosók útvesztője

*A lépcsők mögé vezet. Majd amit mond... Mi? Kérdem magamtól. Csak úgy engedi, hogy megcsapoljam? Látom, ahogy leveszi a nyakláncot. A vére hívogat, és egyre jobban hatalmába kerít. Végül engedek a csábításnak, és egyre közelebb hajolok a nyakához. A fogaim hozzáérnek a bőréhez, majd könnyedén belemélyednek. Megérzem a forróságot a nyelvemen. Akikből már ittam, egyiknek sem volt ilyen ízű a vére. Fél percig csak nyelem a vörös folyadékot, és érzem, hogyan járja be a testem minden sejtjét. Majd elveszem onnan fejem, de még megnyalom a sebét. Tanultam én is valamennyit. Azt is, hogyan kell tisztán inni, úgy, hogy a maradék vér, ne kerüljön az arcomra.*
- Köszönöm. Ennyi már bőven elég lesz. *mondom a végén.* - Nálad jobb testvért keresve sem lehetne találni. Nyugi eszem ágában sincs elmondani neki. És most tedd vissza a nyakláncot! *utasítom. Nem szeretném, ha más bántaná, bár még nekem sem könnyű megbirkóznom ezzel. Legközelebb nem fogok inni belőle. Nem akarom kisajátítani. Ennyi előny nem járhat nekem.*

*Nem teszek semmit mikor közelebb lép. Valamiért most mást érzek. Egy halovány félelmet érzek. Eddig csak a páromnak adtam a véremből. De Dim olyan mint a testvérem. Soha nem bántana. A vállaiba kapaszkodom miközben belém mélyeszti a fogait és elkezdi inni a vérem. Nem tart sokáig és hamar elenged. Még is úgy érzem picit szédülök. *
-Ugyan ne köszönd. Elvégre testvérek a testvérek segítenek egymásnak.* mondom mosolyogva majd kérésére vissza veszem a nyakláncot.*

- De az ilyen esetek kivételek ez alól. Remélem, nincs bajod. *mondom. Nem szeretném ha bántódása esne. Főleg nem, hogy miattam történjen. Nem tudnék többé a szemébe nézni.*
- Sajnálom, hogy megcsapoltalak, nem lehetett kellemes érzés. *tulajdonképpen hazudtam, mikor azt mondtam bőven elég. Tulajdonképpen nem, de legalább nem erőtlenül fogok vadászni ma este. Annyira elég lesz. Aztán áttérek egy másik témára.*
- Merre indultál, mikor tudod... *...meg akartalak ölni. Teszem hozzá gondolatban. Tényleg az volt a szándékom, vagyis nem az hogy megölöm, hanem túlságosan sokat iszom belőle, de az egyenlő a halállal. Ha nincs rajta a medál, nem tudtam volna megállni... Hálás vagyok magamnak.*
- Nem baj ha veled tartok? *kérdem miközben kimászok a lépcső mögül, és kinyújtom a kezem, hogy segítsek neki. Ha nemet mond, akkor találok magamnak más elfoglaltságot.*
- Tudod, rémes naphosszat egyedül kóborolni. Az egész nagyon unalmas. *mosolyodom el.*

-Számomra nem. Bármiben segítek neked. *mondom hallkan.*-Nyugi nem történt semmi és már megszoktam.* mosolygok rá. Tudom hogy hazudik mert Steven után képes vagyok felmérni mennyire van legyengülve. És azt is tudom ha folytatja megölt volna.*
-A konyhába tartottam. Nem tartasz velem? De szerintem már a menza is megfelel. Nem hiszem hogy örülnél ha vega kajával traktálnálak.*mondom ahogy megfogom a kezét és hagyom hogy fölsegítsen.*
-Amúgy nem aludnod kéne?*kérdezem mosolyogva tőle.*

*Persze megszokta... Ennyi vérveszteség egy idő után már halálos. Tudom, hogy tudja, hogy még nem ittam eleget, de ez most nem érdekel.*
- Szívesen veled megyek. Bár, nem kedvencem a vega kaja, de ehető. Néha kell a diéta. Mehetünk? *kérdem mosolyogva. Ha nincsen tofu, bármi jöhet. Talán egy saláta. Gondolkozom, és már a szemem előtt lebeg az étlap. Régen ettem már vega kaját, ideje újra elkezdeni.*
- Hosszú még a nap. Eredetileg is azért jöttem le ide, hogy olvasok, aztán úgyis elalszom, de jöttél te és... De most már mindegy. *mondom. Nem a legkényelmesebb falnak dőlve aludni, de itt legalább nem zavar senki.*

-Bocsi én kiskoromtól kezdve vega vagyok. Sosem bírtam rávenni magam hogy húst egyek. *mondom ahogy elindulunk a koyha felé.*
-Majd össze dobok valamit és megmutatom hogy a vega kaja is finom.*mosolygok rá. *-Nem csak salátában vagy tofuban kell gondolkodni.*magyarázom ahogy haladok.*
-Hm? Én álltalában a padlásszobába megyek ha egyedül akarok lenni. Van fent egy kanapé is meg néhány fotel meg rengeteg könyv. És nappal is sötét van fent. Általában sikerül is elaludnom olvasás közben.*vakarom a tarkómat.*

- Rendben, de segítek főzni. Egy kicsit értek hozzá, de az összetevőket te tudod! *mondom ahogy elindulok vele együtt.*
- Nem rossz ötlet, majd kipróbálom. *mondom. Még úgyis fel kell fedeznem néhány területet. Ha megtetszik, az lesz a nappali törzshelyem.*
- De ha hazudsz, neked annyi! *mondom mosolyogva, és a megnőtt fogaimat mutatva. Nem árthat ráijeszteni. Gondolom, majd vészjóslóan közeledem hozzá, és a falhoz szorítom.*
- Érthető voltam? *kérdem sokkal mélyebb hangon, és vöröslő szemekkel. Azzal, hogy magasabb vagyok nála, csak még jobban ráijesztek. Vöröslő szemeimet az övéibe fúrom. Majd megkérdezem újra.*
- Érthető voltam? *mindezt csak viccnek szánom, de látom ahogy megrémül.*

-Tényleg jó hely és nem járkál arra senki.*mondom majd hirtelen a falnak présel. Eljátszom a reszkető áldozat szerepét. Majd mikor úgy vélem abba a hitbe ringatja magát hogy elhittem a kis játékát kigáncsolom majd mikor a földre kerül féltérdre ereszkedem és a földre szorítom.*
-A terveddel van egy kis baj. Nem olyan egyszerü elbánni velem.*mondom mosolyogva. Majd fölkelek, és kezemet nyújtom hogy fölsegítsem.*

* Jobb színész, mint hittem. Most az egyszer csőbe húzott. Gratula! Kijár érte a pont. Amikor azonban felém nyújtja a kezét, hogy felsegítsen, lehúzom a földre, és fölé kerülök. Térdem a csípője mellett, a bokámmal pedig a combját fogom le. Kezemmel pedig a karját fogom le a feje mellé.*
- Ez igaz, csakhogy velem sem. *mondom, majd hagyom, hogy ficánkoljon. Kiszabadulni úgysem tud.*
- Felhagysz az ellenkezéssel? *kérdem tőle.* Vagy tovább akarsz a földön maradni? *kérdezem ismét. ha így folytatja, ő is éhen hal, és én is. Az étel nem készül el magától. Főleg a saját főztöd nem.*
- Ez a két választás van. Nincs harmadik. *mondom. A válaszra várva.*

-Soha nem vagyok hajlandó megadni magam.*mondom határozottan a szemébe nézve. Engem nem lehet egykönnyen megadásra kényszeríteni.*
-Jobban jársz ha leszálsz rólam vagy megbánod elég hangosan tudok sikítani. Azt szeretnéd hogy ide csődítsem az iskola nagyrészét?*kérdezen egy mosoly kíséretében és továbbra is azon vagyok hogy kiszabaduljak.*

- Tudod, hogy jobbak a reflexeim, mint neked, ugye? *kérdem tőle* Előbb fogom be a szád, mintsem sikítani tudj. *mosolygok rá.*
- Csak pár szavadba kerül, és eleresztelek: "Kérlek, szállj le rólam." *mondom könnyítés képpen.*
- Ennyi. *mondom továbbra is mosolyogva.*
- Jut eszembe, nem vagy éhes? *kérdem mivel, elvileg a konyhába indultunk. Tudom, hogy nem adja magát könnyen, de én sem.*
- Én elengedlek magamtól is, de akkor számolj vele, hogy Stevent álmában leszúrom. *mondom keményen a szemébe. Sajnálom, hogy ilyet kellett mondanom, de talán hajlandó lesz megadni magát.*

*Továbbra sem hajlandó elengedni de én sem vagyok hajlandó engedni.*
-Van egy jobb ajánlatom. Száj le rólam és nem hitetem el Stevvel hogy megtámadtál.*mondom neki.*-Miért akarod hogy ennyire megjam magam? Mire jó az neked? *kérdezem mert nem értem miért akarja hogy megadjam magam? De mikor meghallom hogy mivel zsarol. Minden izmom megfeszül még inkább szabadulni akarok de erősen tart. Mikor nem bírok kiszabadulni ellazulnak az izmaim. *-Kérlek engedj el.*mondom hallkan. *

- Na ugye! Nem is volt nehéz. *mosolyodom el, majd elrúgom magam, csak sajnos a mögöttem álló falnak csapódom.*
- Hogy az a... *mondom, és még egypár káromkodás elhagyja a számat, amikor lejövök a falról, mint egy matrica. Helyrerakom a gerincem, majd felállok. Ez is az én hibám. Jobban oda kellene figyelnem.*
- Mehetünk? *kérdem mikor felsegítem. Ő vezet, mert én a végén eltévednék.*
- Bocsi. Csak nem hagyom, hogy te nyerj mindenben. Eddig én engedtem neked, most jó volt látni, hogy fordítva is igaz. Sajnálom. *mondom szánakozón. Nem akartam megbántani. De a testvérek is néha összevesznek. És szívatják egymást. Tudom, hogy ezt még csúnyábban vissza fogom kapni, de akkor is. Jól esett.*
- És mit fog főzni, Miss Séf? *kérdem egy kicsit humorosan.*

*Neheem igaz! Eltévedtem! Hiába jelöltem meg az egyik falat egy hatalmas tintafirkával, vagy eltüntették, vagy ténylegesen egy helyen bolyongok lassan 3 órája. 3 órája... Hívott a kalandvágy, én pedig nem tudtam ellenállni annak, hogy ne kezdjek el a folyosók között járkálni, csupán most jövök rá, hogy ez a jellemvonásom áldás, meg átok egyben. Momentán az utóbbinak tekintem, mert ez a hely olyan, mint egy útvesztő. Nem találom a kijáratot és az egyik falnak is nekimegyek, beleütve a homlokom. Hangosan feljajdulok, miközben odakapok, majd ide-oda ingatva fejem megpróbálom kitalálni, hogy egy jobbra és balra nyíló, kétirányú szakaszon merre tovább.*

*A folyosón haladva nagyokat sóhajtozok. Nem igazán gondolok most semmire mert eléggé kimerültem. Ahogy haladok nem hallani mást csak Agyar körmeinek egyenletes koppanásait. Majd hirtelen egy jajkiálltást meg szapora káromkodást. A hangot megismerve elmosolyodom. Befordulok egy sarkon és meg is pillantom Cerát. A falon megtámasztom vállamat karjaimat összefonom mellkasomon majd lábaimat keresztbe rakom. Egy félmosolyal figyelem ahogy kapkodja a fejét.*
-Csak nem eltévedtél kislány?*kérdezem tőle mély hangomon. Szokotnál is jobb kedvem van. Oda megyek hozzá majd látom hogy a homloka bepirosodott.*
-Megütötted magad?*kérdezem ahogy kicsit félre húzom haját. *- Nagyon fáj?*teszem hozzá közbn Agyar is aggódva nyöszög és próbál jobban a lányhoz férkőzni.*

*A konyhában voltam, és éppen összedobtam valami ehetőt, mikor Cera már harmadszorra megy el az ajtó előtt. Megunom, és kilépek a folyosóra. Csakhogy amint kiérek Cera illata egy másikkal keveredik, és az megcsapja az orromat. Pár másodperc múlva meghallom a káromkodást, igen, ez biztos, hogy Cera. Majd egy férfi hangot is meghallok, és azonnal ott is termek a folyosó sarkánál. Távolról figyelem őket, és ha a kutya nem vesz észre, akkor itt maradhatok akár életem végéig. Nem vagyok féltékeny típus, de nem szeretem ha valaki engedély nélkül bemászik egy másik ember privát szférájába, pláne ha a barátnőmről van szó. Ő is kedvel engem, én is őt. Fél másodperc múlva már ott vagyok mellettük, és kirúgom a fiú alól a lábát. Kellemes fogadtatás. Majd átkarolom Cerát, és megszólalok.*
- Hé, jól vagy?

*Nem jó, hogy szinte mindig lesérülök, bár az igazat vallva már megszokhattam volna. Pár cifra káromkodás közepette a homlokomhoz kapok, mikor feltűnik a színen egy férfi, akinek nagyon ismerős a hangja számomra.*
- Lefejeltem ezt a hülye falaaat! *mordulok felé felé fordulva és érzem az enyhe fájdalmat az arcomban, ahogy vörösödöm. Kiráz a hideg, ahogy hozzám ér, pedig az ő keze melegebb Dimitrie-énél.*
- N-nem! *mondom, elhúzódva tőle. Lehajolok a kutyához, kedvesen megsimogatom a fejét, ezután felegyenesedem. Elkerekedett szemekkel pislogok a fiú gyors felbukkanása miatt, s azon, hogy Ion elborul. Kiszabadítom magam a vámpír gyengéd szorításából, majd a kezem nyújtom felé.*
- Hé, egyben vagy? *kérdezem, ezután egy pillanatra rá nézek* - Eddig jól voltam, de most nem vagyok.

*Elhúzódik az érintésemtől amit valamilyen szinten megértek mert nem rég ismerjük egymást de hé ennél közelebb is engedett magához. Miközben Agyarral foglalkozik valaki kirúgja alólam a lábaimat. Gyorsan reagálok és megragadom Agyar nyakörvét nehogy nekiugorjon a fiúnak. Nem szeretném ha a kutyámnak valami baja lenne a srác féltékenységi rohamától. Mert ez tuti az. Cera fölsegít de továbbra is tartom agyart.*
-Nyugi semmi bajom.*szólok a lánynak.*-Valami bajod van kölyök?*kérdezem tőle. Agyar folyamatosan morog és meg akarja támadni a srácot. Legutoljára akkor volt ilyen mikor egy vámpír tért be a fogadóba. Teljesen megbolondul tőlük.*

*Miután Ceráról elterelődik a figyelmem először a kutyával nézek farkasszemet, aki eléggé megbolondult. Szúrósan őt nézem, majd mikor nyüszögve temeti az orrát a talpa takarásába, már látom rajta, hogy nem valami önbizalommal teli kis állat. Ezek szerint találkozott már vámpírral, de az még nem tanította eléggé móresre. Nem láttam még magam így, mikor vörösen izzanak a a szemeim, de ezek szerint eléggé rémisztő lehet. Jobban teszi ha lefekszik a földre, és nyugton marad, mert én a végén kitekerem a nyakát. Majd a fiú felé fordulok. Ha van egy csöppnyi esze, nem próbálkozik valami trükkel ellenem. Nem járna jól. Jó kedvemben talált rám.*
- Nem, nincs. *mondom gúnyosan. Én a helyében hátrálnék, nehogy "véletlenül" eltörjön az orra egy kis kézlendítéstől.*

*Ezt akartam elkerülni! A két fiúra nézek felváltva. Szinte tapintható a feszültség a levegőben. Nem jönnek ki túl jól egymással, Dimitrie végképp nem rajong Ionért, ezt a hangjából is meg tudom állapítani. Tele van gúnnyal.*
- Remélem nem tervezel őrültséget, vörös szemű! *nézek a képébe, majd a másikra* - Ahogy te sem, máskülönben mindkettőtök duplán visszakapja a kölcsönt! *szólalok fel, de pillantásom, s ezzel figyelmem a kutyára irányul, aki majd' megbolondul. Sajnálom az állatot, azt hiszem ideges a jelenléte miatt.*

*Jól sejtem hogy vámpír. Nem csak Agyar viselkedése miatt hanem már a fiú szeme is vörösre vált. Agyar rettenetesen megrémül tőle és megértem.*
-Nyugi Cera. Nem tervezek semmit. *mondom és a fiúra nézek. *-Ajánlom hogy ne egy ártatlan jószagon töltsd ki a dühöd. *mondom neki közben úgy állok hogy ha támadna Cera és Agyar ne kerüljön a veszély zónába.*

- Látszik, hogy nem ismersz. *mondom, majd a szemem is visszavált az eredeti színére.* Állatokat soha nem bánatnék. A megölésük pedig a pláne. *mondom mikor elhelyezkedik. A másodperc tört része alatt megkerülöm. Jól esne, és most olyan könnyű lenne kitekerni a nyakát. Ez a legkíméletesebb módszer a halálra, de nem teszem. Cera, és a kutya jelenléte egy kicsit javít a hangulatomon.*
- Nem akarom bántani még. *súgom Cera fülébe, és az utolsó szót erőteljesen megnyomom. A srác nem hallhatja, nincs szuperhallása. Majd leülök a kutya mellé. Szegény nagyon megrémült. Megsimogatom a füle tövét, ebből tudhatja, hogy nem akarom bántani. Egy kicsit barátságosabb is lesz. Jókora böhöm vadállat.*

- Remélem is, ugyanis nem azért bolyongtam a folyosók között 3 órán keresztül, hogy két férfi dulakodását figyeljem! *szólalok fel élesen* Te meg, ha neki mersz ugrani... *fenyegetem, de a mondatot nem fejezem be. Csak nagyot sóhajtok, s hátat fordítok mindkettejüknek, karba téve kezeimet.*
/Fagy//

//Olvad//
-Nyugi Cera. Mondtam nem tervezek semmit. *nyugtatom a lányt. Nem fogok semmit tenni a kölyök ellen. Figyelem ahogy kutyám már nem morog de nem nyugszik meg teljesen.*

- Kedvelem a kutyákat, megmutatja milyen a gazdája. *nézek fel rá. Hallom ahogy mondja, és a szívveréséből tudom, hogy igazat mond. Csak kár, hogy ilyen a hangulatom. Nem fog minimum egy-két kisebb zúzódással elmenni innen.*
- Tudod, elég szép kutyád van. Nagy baj lenne, ha valami bántódása esnék. *mondom, majd gonoszan a fiúra mosolygom. Előveszem a késemet, és a kutya nyaka alá szegezem. Aki mindvégig nyugodt marad mellettem.*