Tatros folyó partja

*Most nincs energiája Ceraselát nevelni, így inkább nem is vesz tudomást annak modoráról.*
-A gólyahét. Október végén vagy november elején szokták megszervezni a prefektusok. Egy hét tele különféle programokkal, a végén pedig egy hétvégi kirándulással. Az idén valószínűleg Fekete professzor lesz a kísérőtanár.*Fejti ki egy picit jobban a dolgot.*
-Ha még kérdésetek van, forduljatok a prefektusaitokhoz!*Lassan feláll a helyéről.*
-További szép estét!*Köszön el egy apró felbólintás kíséretében, aztán lassan tovatűnik. Először a szoborparkba tér be, s csak azután megy vissza a szobájába.*

//Köszönöm a játékot! További jó játszit nektek! (://

*Megnyugszik mikor megtudja hogy csak ártalmatlan programok, és egy kirándulás lesz. *
-Jó éjt professzor.*köszön el a férfitól de továbbra is a többieket próbálja csitítani. Nagyon nincs ínyére hogy a villámhárítót játszon.*

- Viszlát tanár úr! *köszön el majd visszafordul a többiekhez.*
- Nekem is mennem kell. Még van egy kis dolgom azzal a mókussal. *gúnyosan rámosolyog Cerara, majd felugrik, és eltűnik a fák ágai között.
Még visszaugrik Tara mögé és lábával megkapaszkodva az egyik vastag ágban, fejjel lefelé lógva megkérdezi:*
- Tara, megvárjalak?

*Nagyon figyel Cerára ér Dimitriere, majd megnyugszik mikor nem ugornak egymásnak.*
-Azért ne bántsd.*szól utánna majd mikor Cerához akar szólni a fiú visszatér. Mikor megfordul hogy menjen előre nyugodtan, meglepődik hogy fejel lefelé lóg. Kicsit hátrébb lép mert zavarba hozza a közelsége. És fehér bőrén még a halvány pír is erősen látszik. *-Menj csak nyugodtan. Én lassan megyek, mert még tanulnom kell.*mondja lesütött szemmel. *-De te azért érezd jól magad és vigyázz magadra.*mondja neki.*

*Elmosolyodik a lány zavart arcát látva, felhúzza magát, és az ág másik oldalán lecsúszik. Ahogyan leesik belecsap a földbe ököllel, az megmozdul alatta, kidomborodik. Elkezd futni a földdombon, de még ma utoljára hátranéz Tarara és elhúz a Ceraval ellentétes irányba.*

*Némán hallgatom a kis bájcsevejt. Kössz, de én nem szándékozom nekiugrani egy ilyennek! Némán figyelem a srácot - aki amúgy szerintem hülyébb mint azok akikkel eddig találkoztam -, mert Tarara nézek. Felállok, nyújtózva egyet, közben nem érdekel, hogy Ő és a tanár is lelép.*

* Miután az igazgató és Dimitrie elmennek Cera is indulni készül. Én is nagyot sóhajtva indulok el. *-Jó éjt Cera.*mondja és elindul a Panagan toronyba.*

*Némán a szemebe nézek, végül intek és elindulok utamra.*

*Mosolyogva fogja meg a kezét majd indul el a folyó partra. Szeret itt lenni mert kevesen járnak erre. Leülnek egy padra és az eget figyeli.*~Hihetetlen milyen nyugalom van esténként erre. Nagyon kellemes.~*gondolkodik.*
-Mi a baj? Látom hogy van valami. Miért nem mondod el?*kérdezi ahogy felé fordul. *

- Talán azért mert nincs különösebb bajom? *kérdezek vissza halkan, ahogy rápillantok. Jelenleg vidám vagyok, az a fiú sem izgat különösebben, hiszen biztos vagyok benne, hogy egy idő után úgy sem kerül el. Végül is egy idő után biztosan kibékülünk, és akkor nem kell többé kerülnie, mondjuk amúgy sem, de azt hiszem a viselkedésemmel ezt váltottam ki.*

*Figyeli a fiút és rámosolyog.*
-Örülök. De ha bármi baj van szólj.*mondja ahogy közelebb bújik hozzá. Minden együtt töltött pillanatot ki akar használni amit vele tölthet. Reméli már nem bántja a folyosón történtek. *~ Ha nagyon akartam volna lehet le tudtam volna állítani. De nem akartam mert szüksége volt a vérre. És ha másképp nem is legalább így segítek neki.~*gondolkodik ahogy fölnéz rá majd megcsókolja.*

- Rendben, egyébként most csak elgondolkodtam. Tudod, amióta megjegyezte, hogy ő lesz a Nap, aki elkerül minket, kicsit elgondolkodtatott. Még mindig nem bírom eléggé, de azért nem szeretném, hogy kerüljön, de nem tudok ezek után hogyan mehetnék oda hozzá. Nyilván ha tennék felé egy lépést, odébb állna azzal, hogy nem fog zavarni... *sóhajtok fel keserűen, bár tudom, hogyha én okoztam ezt, nekem is kell helyrehoznom. Mindegy, picivel vidámabban viszonozom csókját, majd a szemeibe nézek.*
- Nagyon szeretlek és hálás vagyok azért, amiért segítették! *vigyorodom el.*

-Ugyan biztos nincs így. Minden rendben lesz. És ha akarod segítek rendbe hozni a dolgot. *mosolyog a fiúra. *-De én nem tettem semmit. Mire gondolsz?*kérdezi halványan mosolyogva. Tényleg nem érti miben segített hisz nem tett semmit.*
//Fagy//

//Olvad.//
- Rendben, akkor tegyük rendbe a dolgokat együtt! *mosolyodom el lágyan. Örülök, hogy segít, hogy számíthatok rá és annak, hogy már....*
- Arra, hogy már nem vagyok magányos! *mondom komolyan. Magányosnak éreztem magam, mert nem lehettem vele. Miután elváltak útjaink, mindig ott motoszkált a fejemben a képe, próbáltam elfelejteni, hogy ne fájjon annyira, de sosem sikerült igazán. Nagyon szeretem, egy szerettet pedig nem olyan könnyű elfelejteni, hamar rájöttem hát, hogy nem is kell, mert egy nap még biztosan újra látjuk egymást, most pedig itt ülünk kint a szabadban.*

*Viszonozza a mosolyt amit a fiútól kap. Örül minden egyes percnek amit együtt tölthetnek.*
-Igen együtt! És már egyikünknek sem kell egyedül lennie. *mondja mosolyogva. *-Nem tudod mikor lehet lemenni Troxiába? *kérdezi kíváncsian. Örülne egy kis kirándulásnak de nem biztos hogy mikor mehetne elvégre még csak 15 éves, és nem mehet akár mikor.*

- Pontosan! *bólogatok mosolyogva, aztán megdermedek pár percre. Azt hiszem két éve voltam utoljára kint, azt sem tudom, hogy azóta szerveztek -e a kisebbeknek kiruccanást*
- Nem tudom, tudtommal még nem jelöltek ki napot rá *vonok vállat előre meredve, majd rápillantok.*
- Most mennyi idős vagy?

*Kicsit felvonja a szemöldökét. Nem igazén beszélgetnek soha a korukról mert, a szüleik is mindíg ezzel nyagatták őket, főleg Tarát. Nagyot sóhajt mielőtt válaszolna.*
- 15 vagyok. *válaszolja. Kicsit elmereng a szüleivel való beszélgetésén mikor megtutták hogy bele szeretett Stevbe. Nagyot sóhajt majd a fiúra néz. *
-Tudod mikor eltűntél először azt hittem a szüleim üldöztek el. A folyamatos akadékoskodásukkal, és hogy mindíg azt hajtogatták hogy túl idős vagy hozzám. *mondja és megint nagyot sóhajt.*

- Akkor bizony csak a kijelölt napokon tudsz menni, remélem az egyik ilyen hétvégére esik! *mondom, majd felnevetek. Jól emlékszem a szüleire és a sajátjaimra is. A helyzet olyan volt, mint egy rossz Rómeó és Júlia felvonás. Ámbár tudtommal Ők nem voltak ellenségek, minket nagyban megpróbáltak eltiltani egymással, de sosem sikerült, mert furfangosak voltunk és olykor-olykor leszerveztünk egy titkos találkát.*
- Ők sem tudtak volna elüldözni mellőled! *szólalok fel, ahogy felállok.*

~Azok a titkos találkák. Milyen jó is volt. Az első randevúnk, a Temze partján. Imádtam ezeket a találkákat. Kár hogy a szüleim olyan szűklátókörűek. ~*gondolkodik, majd meglepődik mikor Stev hangosan megszólal ahogy felpattan. Elkerekedett szemekkel néz rá majd hallkan felnevet. *- Nyugi te hős szerelmes már úgy se szólhatnak bele a dolgunkba. *mondja vidáman.*

- Sajnos minden szülő ilyen! *húzom el a szám, majd magam is nagyot sóhajtok. A Temze... Szerintem szép környék a partja és szintén élveztem, kár hogy nem tölthettünk el gyakran olyan sok békés, meghitt éjszakát. Az első randevúnk ilyenkor volt, akárcsak a legtöbb találkozó.*
- Valóbaaan! Most csak ketten vagyunk! *értek egyet vidáman, ahogy felkapom őt.*

-Beléd meg mi ütött?*kérdezi nevetve, mikor Stev hirtelen fölkapja. Megkapaszkodik ahogy nyaka köré fonja a karjait. * - Tegyél le nehéz vagyok.*mondja. *-Néhány napja elhanyagoltam az edzést.*teszi hozzá hallkan. Minden szabadidejét edzésel tölti ha nem Stevennel van. Emellett vegetáriánus mint a legtöbb Shintó papnő. Mint ő is.*

*Vállat vonok, már amennyire lehetséges jelen pillanatban. Magam sem tudom mi üt belém, egyszerűen jó kedvem van, érzem, ahogy szétárad bennem valamiféle kellemes melegség és felpörget, noha ezt nem nevezném adrenalinlöketnek.*
- Nem vagy nehéz egyáltalán! *mondom ahogy megforgatom, s csak hosszas percek után, vigyorogva teszem le.*
- Az szerintem nem probléma, amúgy is csak energiát vesz el *mondom, egy a számon bujkáló kis ravasz mosollyal.*

*Sétál a folyóparton a gondolataiba merülve. Kijött, hogy kiszellőztesse a fejét a nem olyan régi események után nem is árt neki. Sétál lehajtva a fejét, amikor a szeme sarkából megpillantja Tarát és Stevent. Visszaemlékszik, hogy mit mondott nekik, ezért sarkon fordul és visszasétálna abba az irányba, ahonnan jött, de elesik az egyik fa gyökerében, amit az előbb sikeresen kikerült, és elterül a földön. Neki nem fáj, de biztos járt valamekkora hanggal.*

-Hízelgő. *mondja ahogy végre leteszi a földre.*-Mi ez a sunyi mosoly?*kérdezi de ő is mosolyog. Majd körbe néz mintha zajt hallott volna.*-Hallottad?*teszi fel az újabb kérdést.*

- Ááh, semmi! *nézek rá szeretetteljesen, majd hirtelen elrántom a fejem egy teljesen másik irányba. Zaj, de honnan?*
- Igen, én is hallottam. Szerinted mi lehet? *kérdezem, és magamban megtippelem, hogy szerintem valaki elesett.*