Tatros folyó partja

*Kicsit megütötte magát, de az sem súlyos. Felkel a földről leporolja magát.*
- Hogy az a... *káromkodná el magát, de inkább meggondolja, és inkább hagyja, hogy ne könnyítse meg Steven dolgát, mert már biztos benne, hogy észrevette, és a nyomába eredt.*

-Ne tőlem kérdezd. *mondja és felnéz a fák ágaira.*-Én fentről körülnézek.*teszi hozzá és a padról már fel is lendül a fára és az ágak közt halad a zaj irányába. Remélve hogy nem támadja meg senki.*

*Hallom a kis szitkozódást és többnyire felismerem a hangot, de nem tudom nem akarnak -e becsapni az érzékeim, így csak bólintok és én futva, a szilárd földön maradva kezdek el keresgélni. Percekig kutatok, csak kis idő után rajzolódik ki tőlem messze egy ember alakja, nem is akárkié... Sajnos azé, akire gondoltam, ami azért jól esik, legalább nem nekem kell felkeresnem őt, hisz ő már idejött.*

*Hátranéz és meglátja a távolban a srácot, vagyis az alakját, mert messzire nem lát jól. De nem adja olyan könnyedén magát. Valamit valamiért. gondolja, és mint ezelőtt nem sokkal lángot ad a talpa alá, és siklik a föld felett. Bár lehagyni úgy sem tudja, de időnyeréssel, eldönti milyen trükköt vessen be ellene. Hacsak nincs neki is egy-két ismeretlen trükk a tarsolyában.*

*A fák ágai közt halad. Egy idő után megpillantja Dimitrie alakját.*
-Dimitrie várj.*ugrik le a földre hogy véletlenül se kerüljön Stev útjába ha nem bírna megállni.*

*Furcsállva figyelem a jelenséget, ezután kinyújtom az illető felé a kezem és igyekszem megdermeszteni a lábait egy teljesen egyedi zöldes kristálykinövéssel. Futva közeledem, persze látom Tarat már a távolból is, így nem tarolom le, hanem szépen mellette állva pillantok a fiúcskára.*

*Egyszer csak azt veszi észre, hogy megfagynak a lábai. Lepillant, és látja, hogy valami kristályszerű tartja fogva. Aztaa ez a srác aztán nem piskóta! gondolja, de neki sem ez volt az egyetlen trükkje. Töri a fejét, hogy mit csináljon, végül eszébe ötlik valami. Ha a lába nem mozog, majd a föld fog. Leereszti a kezét mag mellé, és jó erősen ökölbe szorítja, majd ugrik egyet, majd egy kis réteg földdel a lába alatt emelkedik fel. Feléjük fordul, és gúnyosan rájuk mosolyog. Ezzel azt üzeni: "Na mi van? Csak ennyit tudsz?" Majd rájön, hogy a kristály is föld. Jó erősen beleüt. Kicsit meg is sérül, de a kristály széttörik.
Felhagy a meneküléssel. Feléjük fordulva várja a srác lépését.*

*Dimitrie sikeresen kiszabadul és feléjük fordul.*
-Nyugi nem balhét akarunk.*mondja ahogy Stevent oldalába könyököl hogy kicsit unszolja, hogy szólaljon meg elvégre arról volt szó hogy rendbe teszik a dolgokat. Kicsit megsajdul a könyöke de most nem zavarja.*

*Egy kis trükközéssel közelebb húzom Őt, miközben Tara megpróbál a könyökével arra bátorítani, hogy megmukkanjak, azonban nem tudom mit mondhatnék és abban sem vagyok biztos hogy a tettét megúszta volna egy kis sajdulás nélkül is.*
- Üdv ismét! *szólalok meg végül a magam száraz stílusában, mély, lágy hangommal.*

*Érzi Steven kis trükkjét, de most nem ellenkezik. Meglepődik mikor Steven barátságosan üdvözli. És kiderül, hogy Tara igazat mondott. Minden ami Stevennel kapcsolatos, az nem megbízható.*
- Térj a lényegre. *mondja, egyelőre még nem lesz elnéző vele a múltkori húzásai miatt.*

*Csak a fejét fogja mindkettejük makacsságán. Megint oldalba akarja könyökölni, párját de meggondolja magát. Még egyszer nem biztos hogy el tudná rejteni mennyire megsajdult a könyöke. *
-Enged el. Elfelejtetted miről beszéltünk?*kérdezi és most az egyszer nem enged mint szokott. Megfogja a kezét és közelebb akarja húzni Dimitriehez. Nem hadja magát és kitart döntése mellett.* -Tessék megbeszélni a dolgokat. És nem egymás torkának esni mert azt úgy is megtudom. És akkor mindkettőtöknek lesz ne mulass. *mondja határozottan.*-Holnap beszélünk. Sziasztok. Stev vigyázz az éjel.*mondja ahogy ad egy puszit neki majd magura hadja a fiúkat.*

*Egy ideig makacskodom még, megpróbálok picit távolabb húzódni, de nem sikerül. Meghökkenek, mikor a lány megragadja a csuklóm és erősen a fiúhoz húz, leesik a célzás, csak nem vagyok biztos a sikerességében. Hamar búcsúzóra is fogja, így csak lágy csókot nyomok ajkaira, rövid ideig magamhoz ölelem, majd jó éjt kívánok és hagyom lelépni. Biztos fáradt már!*
- Jó lenne, ha nem kezdenél el kerülni minket *bököm ki a lényeget, ha már így szeretné.*
//Fagy//

*Elgondolkozik a fiú mondatán. Tudta, hogy végül úgyis ez lesz, arra viszont nem gondolt, hogy ilyen hamar bekövetkezik. Még makacskodik, és többet is ki akar deríteni a srác lépéséből.*
- Nem kezdeném, már azt csinálom, mármint csinálnám, ha nem lennék ennyire béna. Amúgy egy okot mondj, hogy mért ne kerüljelek titeket.

*Sokszor mondják, hogy a szem a lélek tükre. A testem nem is igazán árulkodik arról, mit gondolok épp, de az annál inkább. Ha belenéz, láthatja hogy komolyan gondolok mindent, és talán azt is megsejtheti, hogy ugyan nem készülök tenni semmilyen különösebb lépést sem. Egyszerűen csupán el szeretném rendezni a dolgokat.*
- Kicsit rosszul érzem magam a húzásokért, úgy vélem hogy ez vezetett ide is, és ha mód van rá, rendezni szeretném ezt *magyarázom, bár az arcomon nem látszik túl nagy megbánás. Sajnálom tényleg, de lehet, hogy nem eléggé.*

* Mélyen a szemébe nézek és rájövök, hogy minden igaz ami mond. Mivel szívdobbanással vámpírnál nem lehet megállapítani. Így kis részben elhiszem amit mond. De a szüleim mindig azt mondták, mikor egy vámpír barátnőm volt, hogy ne bízz egyetlen vámpírban sem. De ezt mára teljesen megváltozott.
A mondandóján meg is lepődöm.*
- Rendben.

*Kicsit meglepődöm a válaszán, azt hiszem hogy elküld melegebb éghajlatra, netán lelép és egyedül maradok itt, de tévedek. Mondjuk még nem kértem bocsánatot tőle, inkább csak arra kértem, hogy ne kerüljön minket, mert azért mégsem UFO-k vagyunk, legalább is biztosan nem, még akkor is, ha vérszívó vagyok. Mert mi más is lehetnék? Átok és púp a Föld hátán.*
- Akkor nem fogsz kerülni?

- Nem, nem foglak kerülni. *mondom.*
- Egy feltétellel. A nyakam tabu! *mondom. Egy kis humor néha nem árt, még ha egy ilyen búskomor vámpírral is vagy beszélgetés közben.*

- Még ott van a lábad! *nevetek fel hangosan, picivel jobb kedvvel. Nem nyugszom meg teljesen, valamelyest még a féltékenységet is érzem, de már elmondhatom, hogy valamennyire megbízom benne.*
- Egyszer csak fejjel lefelé lógatlak, elkapom a bokád, esetleg a csuklód és iszom onnan * vonok vállat vigyorogva. * - Ha csak nem dobsz meg egy békával!

* A mondata hallatán felnevetek.*
- Nem hiszem, hogy sikerülne. *ingatom a fejem* - Ugye emlékszel még a múltkori esetre? Az csak a alap sokkolás volt. Ha békával nem is majd egy kígyóval. *mosolyodok el* - Egyszer azért mégis jó lenne kipróbálni, mennyit is tudsz. Kíváncsi vagyok.

*Emlékszem, Tara vérfagyasztó sikoltása jut eszembe. Makacs vagyok, az sodort bajba, és akkor miattam kapott akkora löketet, hogy elájult. Ha még egyszer úgy felkapom a vizet - vagy még annál is inkább, mert nem az volt a max dühöm -, félek hogy már ő sem tudna leállítani, és ha megpróbálja, lehet az életét tenné kockára, ugyanis ha tényleg erős az a sokk, engem max kiüt pár percre, de őt meg is ölheti, ha a fiú nem vigyáz, szerelem meg épp akkor ölel át újra....*
- Majd meglátjuk! * mondom végül, szélesebb vigyorral * - Valamikor a héten megmutathatm, ha gondolod! *vetem fel ötlet gyanánt.*
- Kígyó? Annak kemény bőre van! *húzom el a szám, és akkor ott van a mókus meg a kerti sün... *

- Legyen. *mondom. Mivel az ő ötlete, ne hibáztasson, ha ő húzná a rövidebbet.*
- Igen, kígyó, mint én: alattomos, ravasz, és kiszámíthatatlan. *mondom, kihangsúlyozva minden egyes szót. Gúnyos vigyort vágok. Jobb lesz vigyáznia.*

*Már várom az alkalmat, amikor megmutathatom, mit tudok. Tetszik, ahogy jellemzi magát és kihangsúlyozza a szavakat, ugyanis szerintem is egy kígyó.*
- Akkor én leszek a héja, a ragadozó madár, aki elkap és addig nem ereszt, amíg le nem rendezte a dolgot *mondom összevont szemöldökkel, majd, mint ahogy a társalgóban is, mögé seftelek.*
- Kíváncsi vagyok rá, mit tudsz még!

- Ezen ne múljék. *mondom, mikor megszólal mögöttem. Felemelem oldalt a kezem, csuklóval lefelé, majd hirtelen ökölbe szorítom, mire a bokájáig a föld körbe veszi és el nem engedi. Felé fordulok. Gúnyos vigyorral, és karba tett kézzel.*
- Na? *kérdezem elégedetten*

*Néhány ütéssel kiszabadítom magam a kis kelepcéből, majd ránézek, felegyenesedve.*
- Kezdésnek nem rossz, bár van ennél jobb is! *jegyzem meg, felemelve a kis föld darabkákat, amiket felé irányítok, nagy sebességgel..*

*Látja, hogy kiszabadul, és a felé irányuló köveket is. Az ujjaiból háromszöget csinál, és kinő a földből Egy földfal háromszög alakban. Kívülről olyan alakja van, mint egy piramisnak. Beveti a földlátás képességét, hogy Steven minden mozdulatát lássa. Megvárja, míg a kövek a falba csapódnak, és azután kilövi az egész földfalat, neki Stevennek.*