Tatros folyó partja

*Meghökkenve térek ki oldalra. Bakker, hajszál híján tudom kikerülni, ha csak egy kicsit is hibázok, lehet talán még át is menne rajtam az az izé. Egyelőre nem óhajtok palacsinta vámpír és bár a felépítésem miatt nem is tudna igazán azzá formálni, összekaparom magam, hogy megmutassam, én mit tudok. Persze nincs végtelen hatalmam, így az én trükkjeim is végesek.*
- Kicsit lassú volt! *jegyzem meg szememmel végigkövetve a mozgófal útját, majd rápillantok. Előhúzok zsebemből néhány mérgezett - csak enyhén, ájulást okoz - tűt és észrevétlenül felé hajítom azokat.*

*Éppen, ó mért kellett elugornia??? Látom, hogy elhajít valamit, de nem látom, hogy mit. Az agyam azt súgja: fuss, menekülj! De inkább még egy falat felhúzok magam elé. De nem elég gyorsa, mert egy tű? a karomba fúródik. Felkiáltok. Gyorsan kirántom, és eldobom a fűre. Még talpon vagyok, de már nem sokáig. Érzem, hogy a szemhéjam egyre több időt időz lecsukódva. Rájövök a trükkre: mérgezettek. Na, nem, nem hagylak ilyen könnyen nyerni. Egy helyre összpontosítom az összes mérgezett vért, és a sebnél kiidomítom magamból. Ez kicsit időigényes, így remélem, hogy nem csinál valami őrültséget.*

*Önvédelmi célokból mindig van nálam, a zsebemben sokféle lapul, jelenleg a leggyengébb van használatban. Emberekre nézve csak pár percnyi tudat vesztést okoz, ha fel kéne kelteni bárkit is, ellenszer is van nálam. A tűk célba érnek, bele-belefúródnak a végtagjaiba, messzebb állva is látom, ahogy eldől és a földre zuhan, míg a lelke a sötétségbe vándorol. Némán odakullogok hozzá, végig őt bámulva. Mozdulatlanul hever a fűben, émelyítően kínzó csend vesz körül, talán túlságosan is az, ami okot ad a nyugtalanságra. Ahogy beszippantom a friss levegőt, valami megcsapja az orrom, valami, aminek rezes illata van....*

*Kinyitom a szemem a fiú legnagyobb megdöbbenésére. Még éppen sikerült kiszednem a mérget (és némi vért), majd színészi mozdulatokkal tetszhalottnak tettetem magam. Jó trükk, erre biztos nem számított.*
- Nem nyert! *mondom, és egy lángcsóvával az arcába célzok. Gyorsan felállok, hogy ha kell könnyebben megvédjem magam. Ha ő piszkosan játszik, én is.*

*Nyöszörögve hátrálok a tűz láttán, pár percre meg is feledkezem arról, hogy van napgyűrűm, bár nem tudom, hogy most is véd -e. Nemrég még odamentem, de ő felkelt és talpon van. Nagyon elemében lehet, ha ilyen hamar talpra áll, vagy ügyesen színészkedik. Ez már sokkal dicséretre méltóbb, minden elismerésem!*
- Ezt nem hagyom ennyiben! *jelentem ki és amint megbizonyosodok arról, hogy még élek és egyben vagyok, a maradék lángcsóvákat az elmémmel fordítom vissza.*
//Fagy//

*Két kezemet összekulcsolom, és belenyúlok a visszaforduló tűzbe, ami szerteoszlik.*
- Nem rossz, de víz közelében vagyunk. *mondom, és egy kis vizet idomítok oszloppá, majd mikor már a fejem felett van jéggé alakítom, és a jégcsapokkal megcélzom Stevent*

*Rezzenéstelen arccal nézem végig a közelgő jégcsapokat. Jégcsapok, voltaképp kicsiny dárdák, melyek hegyes végükkel repülnek felém, de nem tudnak kárt tenni bennem. Nem vagyok sebezhetetlen, ha nem védem ki, belém fúródnak, a sebek azonban gyorsan gyógyulnak. Gyorsabban gyógyulnak, mint az embereké. Egy igazán rossz dolog van a vámpírlétben a sok előny mellett... Nem vagy halhatatlan. Ha sokáig is élsz, előbb-utóbb vagy eleged lesz belőle és te magad kiáltod ki, hogy vége, vagy a sors intéz el egy könyörtelen csapással. Lefejezés, elégetés, van egy-két "praktika" a kiirtásunkra, amiket nagyban ellenzek, miután megpróbáltam ismereteket gyűjteni a fajomról. Ez alatt elég sok mindent értek, aminek csak egy töredéke az, hogy hogyan lehet minket megölni.*
- Igen, ez igaz, de még ez sem elég hatásos, minden esetre nem rossz! Nem pálcás mágus vagy amúgy? *kérdezem kissé furcsállva, miközben tőlem pár méterre a jégdárdák szilánkokra törnek, egy jellegzetes hang kíséretében. Lágyan omlanak apró darabokra és hullanak le a földre, melyet egy szellő egyenest a fiú arcába repít.*

*Tűri amikor a jégszilánkok apró darabjai az arcába hullanak.*
- Is! Az is vagyok. Te pedig tudtommal, vámpír vagy, nem pedig harcművészet tanár. *majd visszagondolok az előző mondatára és válaszolok* Nem elég jó? Ezt figyeld! *mondom, behunyom a szemem, hirtelen kinyitom, és már szürkében világít, mint a tv amikor nincs rajta jel. Felemelkedek a földről, levegő gömböt képezve magam körül. Egy két földdarabot is felviszek magammal, ami láncként pörög körülöttem. A kezemből lángokat szórok, és mint a föld láncként vesz körbe. A vízből is idomítok fel magamhoz, és azt is láncként tartom magam körül. Mind a négy elem. A legerősebb vagyok így, de egyben a legsebezhetőbb is. Reménykedem benne, hogy erről semmit sem sejt. Ha most támadna, nekem annyi lenne.*

- Nem is megyek annak *válaszolom rá enyhe gúnnyal a hangomban, majd hátrálással reagálok a látottakra. Uram isten, mi a..?! Nehezemre esik visszatartani a torkomon néhány igen erőteljes szitkozódást. Mind a négy elemet mozgatja, lehet mégsem olyan gyenge, mint amilyennek tűnik. Elismerően bólogatok, miközben várom a következő lépését.*

*Hallom a szitkozódást, nem is egyet. Látom, hogy meghátrál, ezek szerint semmit nem tud a gyenge pontomról. Ez jó. Felemelem a kezem, az elemek csavart vonalban összefonódnak az égen, és felfelé haladnak. Ha most támad biztos végem, remélem nem jön rá, hogy nincsenek védőfalként körülöttem az elemek.*

*Pont ellenkezőleg látom. Az egész olyan hatást kelt bennem, mintha a srácot körülvennék az elemek. Oltalmazón védelmezik, egy ilyen erő mellett még a telekinézis is eltörpül. Csak annyira futja, hogy egy falat emelek magam köré, illetve az aurámmal kombinálom, ami inkább a mentális, mint a fizikai támadások ellen védjen, így lehet ez sem sokat ér jelen helyzetben. Igen, az aurát is látom, kezdve az övével ami mintha pirosas színbe menne át. Csak nem ideges?*

* Mivel látom, hogy nem támad, hanem inkább védekezik, ami meg kell jegyeznem elég béna, én lendülök támadásba. Nem megölni akarom, hanem csak megfélemlíteni. A levegőben felé karmolok, az elemek pedig megcélozzák. A föld egy része összetöri a falat amit maga köré emelt, aztán hatalmas csattanással beleütközik, elüti, mint baseballjátékos a labdát. Ez biztos hogy maradandó lesz. Még neki is. Gúnyos mosolyra húzom a számat.*

*Egy pillanatra sem hagytam őket magukra. Az egyik nagyobb fa lombjai közül figyeltem őket. Kezdek kicsit kiakadni. Meg mondtam nagy bajban lesznek, ha egymásnak ugranak erre tessék. Figyekem a csetepatéjukat. Nagyon nem tetszik amit látok. Többször megrémülök de egyenlőre semmi nem történik. Majd mikor Dimitrie beveti minden erejét nagyon megrémülök. Nem bírok tovább tétlenül ülni, és elő ugrom. MEgállok Steven előtt és kitárom a karjaimat.*
-ELÉG LEGYEN EBBŐL.*kiáltok rájuk.*

*Mind a négy elem egyszerre zúdul felém. Furcsa érzés így állni egy halandó előtt, nem érdekelvén, mit gondol rólam. Elismerő vigyorra húzom a szám, direkt nem támadok vissza. Nem akarok több erőt rápazarolni és biztosan ő is így van ezzel. Nem vagyok fáradt, de félek ha tovább folytatjuk, a végén komolyabb károkat is teszünk egymásban, holott egyikünk célja sem az, hogy a másik kimúljon. A föld a legerősebb, egy kisebb sziklaféleség repül felém, áttörve a falat, amit védelem gyanánt emelek. Métereket repülök hátra, végül a folyótól nem messze állok meg, lábaimon a hatalmas monstrummal, amitől nem, nem fogok lebénulni, sem maradandó sérülést sem szerezni, bár talán a gyomrom ahol eltalált eredetileg.. Lehet marad majd valami. Momentán kiütve fekszem, kezeimmel a sáros földet markolva. Csak annyira tudok felemelkedni, hogy kinyitom a szemem és felnézek, magam előtt Tarat látom. Hogy kerül ide?*
- Nyugi, ha felkelek, elintézem *felelem elfúló hangon, ahogy visszasüppedek abba a sötétségbe, ahol egyedül vagyok, csak én, és a gondolataim...*

*Talán túlságosan is jól sikerült, amikor látom, hogy alig tud megmozdulni. Tara gyorsan elé áll, és az megakadályoz abban, hogy még egy kisebb levegőütést mérjek rá. A szemem visszavált az eredeti színére, és ez erőm is eltűnik. Ha ilyen erős ütést mérek be, pár percre a teljes energiám egyenlő lesz a 0-val. Leereszkedek a földre, és odasétálok hozzájuk.*

*Elkéstem. Stevent eltalálja egy kisebb szikla. Tudom hogy vámpír és nem eshet túl nagy baja de aggódom. Mert ha valakit szeretünk azért mindíg aggódunk. Nem? Oda megyek és mellé térdelek.*
-Steven. *suttogom. Nagyon félek hogy baja esett.* -Segíts már.*szólok Dimitriere. Majd ha lekerül a szikla róla kicsit megnyugszom.*
-Még is mi a francokat, csináltatok? Direkt kértelek titeket hogy ne ugorjatok egymásnak. Két ekkora ökröt mint ti. Ez nem lehet igaz. És ne gondold hogy ennyivel megússzátok. Azt garantálom hogy mindketten megkapjátok a magatokét. *szórom az ''áldást'' de jelen pillanatban csak Dim kapja a nagyrészét. Majd Stev is megkapja a magáét ha ketten leszünk.*

*Továbbra sem tudom Tara hogyan kerül ide, vagy hogy mi történik körülöttem. Érzek valamiféle megkönnyebbülést, mintha egy nehéz dolog lekerülne rólam... Eszméletlen maradok hosszú percekig, miközben - mérget vennék rá -, hogy a lány már javában osztja a fiút. Ugyan, ez még nem volt komolyabb összecsapás! Egyelőre csak erőfitogtatás, szerintem az igazi összecsapás - ha lesz ilyen -, csak később jön.*

*Higgadtan hallgatom Tara fejmosását. De egy ponton elegem van, és közbevágok.*
- Tara! Nyugiiiii! *mondom.* - Nem estünk egymásnak, csak ki akartuk deríteni, hogy milyen nagy a másik ereje. Sajnos ő húzta a rövidebbet. Viszont ha húsz percen belül magához tér, akkor én. Szóval no para! Hamar rendbe jön, maradandó lesz a heg rajta, de azon kívül nem lesz komolyabb baja. És örülj neki, hogy nem teljes erőből sóztam oda neki, mert sokkal nagyobb baj is lehetne egy szimpla ájulásnál. *mondom megnyugtatásképpen*

*Nem szoktam kiereszteni a hangom. Ritka hogy kiborulok de ez most sikerült. Ahogy osztom Dimet közbe vág. Még hogy nyugodjak meg.*
-Hallgas el vagy most te fogod a rövidebbet húzni. Meddig folytattátok volna ha nem ugrok közétek? Végig figyeltelek titeket. Direkt kértelek, hogy nyugodtan beszéljétek meg a dolgokat.*magyarázok tovább. NEm érdekel hogy hányszor akar közbe szólni.*

*Egyet rándul a jobb kezem. Sejtem, hogy ez nem a teljes ereje volt, az sokkal pusztítóbb lenne mindenkire nézve. Ami Tarat illeti, biztos hogy makacs, és sokáig kitart, amitől tuti egy mini vita veszi kezdetét. A gyomrom kicsit sajog, erős volt az a szikla! Bakker, mintha egy elefánt futott volna nekem!
Továbbra sem vagyok tudatomnál, azonban a fülemet megüti néhány szófoszlány a beszélgetésből, amiből ha jól veszem ki, bizony nem épp vidám a hangulat.*

*Tara fejmosása... Utoljára három éve kaptam ilyet a szüleimtől. De már akkor megtanultam: hallgass, és figyelj. Az utóbbit el szoktam felejteni, mert ilyenkor egyik fülön be másikon ki. Viszont néha süsd le a fejed, és néha figyelj oda. Ez egy jó módszer. Nem kell megjegyezned semmit. Még hallgatom amit mond. Steven, gyerünk, ébredj már és szedd le rólam! foszhászkodom. Nem sok sikerrel.*

*Hihetetlen. Azt hiszi ennyivel eléri nálam hogy megbocsájtom a dolgokat. Hát nagyon nem. Nem kell aggódni, Steven is megkapja a magáét amint amint kettesben leszünk. Lehet most dühös vagyok de ha én álltam volna Dimmel szemben lehet nem bírtam volna eddig mint szerelmem. Megfogom Stev kezét és nagyot sóhajtok. *
-Nem azt kértem hogy egyből legyetek puszipajtások de jó lenne ha úgy beszélhetnék veletek, hogy ne akarjátok megölni egymást minden pillanatban.*

*Olyan, mintha egy rossz tv lennék, aminél elsötétül a kép és megnémul, hirtelen áramszünet áll be, majd jön vissza, mintha mi sem történt volna. Zavartalanul folyik tovább a kép, a hang, a móka, amíg azt a Tv-be áramló áram - erő - is engedi. Visszaszorítom a meleg kezet, miközben nyöszörögve ugyan, de felkönyökölök.*
- Alaposan kiütöttél, szó se róla! *mondom lassan, felállva, hogy aztán leporoljam magam. Kicsit imbolygok, ezen kívül semmi bajom sincs.*

- Hé, te mondtad, hogy jó lenne kipróbálni, mennyit is tudunk. Én csak a most, vagy soha stílusban gondolkodtam. *naná, hogy kiütöttem, ekkora ütésbe egy ember simán belehal. - Még egy ideig instabil leszel, mint ahogy én erőtlen. *francba ezt meg minek mondtam? na, nekem ezek után végem...*

*Érzem hogy Stev megszorítja a kezem. Majd felkel. Én is fölkelek. *
-A te ötleted volt az egész? Na ezt még megbeszéljük.*mondom ahogy keresztbe fonom karjaimat. *-De most jobb ha megyünk. Fél óra és takarodó. Veled meg még lesz beszédem.*mondom ahogy Stevre nézek. Majd egy jó éjt után elindulok a Panagan torony felé. Most tényleg oda megyek.*