Foci- és kosárpálya

*Arca elé emeli a karjait hogy és szorosan behúnya a szemét. Egyre dühösebb de próbál uralkodni magán.*
-NÉGY! Négy macska van a szobában. Mert minden sarokban egy macska van. Minden egyes macskával, szemben van három és mind a négy a saját farkán ül ezér minen sarokban ülő három macska farkán ül egy macska.*próbálja túlkiabálni a szelet, és reméli hogy helyes a válasz. *-De mi a jó neked ebben az egészben?*kiabál tovább.*

*Nagyot sóhajt mikor a szél elál. Úgy látszik jó a válasz. A zsebéhez nyúl mikor azt hallja kap valamit. Kiveszi a zsebéből és meglepődbve látja a medált. Majd a ködszerű lényre pillant. *
-Köszönöm de ezt miért kapom? *kérdezi és megpróbálja kinyitni de nem nyílik. *- Most már megtudhatjuk ki vagy és miért jöttél? És mire jó ez a medál?*kérdezgeti. Pont olyan mint a bátja. Minden reljtély érdekli ezalól a medál sem kivétel. Meg persze a titokzatos látogató. Valami mágia miatt nem tud a közelébe férkőzni ezért csak figyeli.*

*Jóízűen felnevet, de most nem olyan erősen, hogy minden megremegjen, de elég hangos még így is.*
-Milyen kis kíváncsiak vagytok! Ki kíváncsi, hamar megöregszik, nem hallottátok még?*A kérdést természetesen csak költőinek szánja, amúgy meg továbbra is nevet, ahogy beszél. Jól szórakozik, ez tény.*
-Hát kutassatok, keresgéljetek, s mindenekelőtt szórakozzatok!*A fekete ködfelhő forgni kezd, majd lassan szertefoszlik. olyan, mintha itt sem lett volna. Mindenesetre, a gyerekek gondolhatják, hogy nem ez volt az utolsó eset, hogy felbukkant.*

//Köszönöm az aprócska játékot. További jó szórakozást! //

*Nagyon nem tetszik neki hogy nem kap választ. De megfogadja hogy kutatni fog és nem fél segítséget kérni a tapasztaltaktól. A köd forogni kezd majd eltűnik. Nem érti mi is lehetett ez.*~Az biztos hogy még találkozunk.~*gondolkodik, ahogy a medálra néz. *-Cera ne haragudj most mennem kell. Majd később beszélünk, de most tényleg dolgom van.*mondja és elteszi a medált. Majd elindul vissza a toronyba. Össze kell szednie a gondolatait, ezért meg se hallja társa hangját. A fák közé érve hamar eltűnik.*

- Én ugyan nem fogok, legalább is bízom benne! *felelem komoran, majd végignézem a forgó ködszerűséget, s azt, ahogyan eltűnik végleg szemünk elől. Van egy olyan sejtésem hogy még látjuk, de egyelőre nem izgat a dolog, kicsit ugyanis fáradt vagyok.*
- Rendben, szia! Remélem még találkozunk, csajszi! *intek, majd felrobogok a gitáromért. Kis ideig még el-eljátszom rajta a lelátóra ülve, végül visszavonulok a magam rumlis birodalmába - a szobám kényelmébe.*

//Mi is, ez izgalmas volt! ^-^//

*Elindulnak, sétálni a társalgóból. A sötétben legalább nem látszik a zavara. A foci és a kosárpályánál kötnek ki. *-És merre jártál még nem láttalak? *kérdezi kíváncsian. Lábait kinyújtja és keresztbe rakja. Maga mellett támaszkodik a padon és a földet figyeli.*

*Elindul a hallottak után (vérfarkas szuperhallás) Taraék után, de távol marad tőlük. Pár percig figyeli őket, majd elindul a Stevennek szánt ajándékkal a kezében feléjük. Reméli, hogy ezzel az aprósággal elássa a féltékenységi csatabárdot, és egy új barátot is szerez magának.*

-Hát miután te eltűntél, maradtam Londonban. Azóta egyszer sem voltam Japánban. És a tavasz eleje óta járok ide. Felkapom a fejem mikor lépteket hallok. Dimitriere ismerek, rá és elkap a pánik, hogy mi lesz most. Nem akarom hogy pont most essenek egymásnak.*

*Látja hogy Steven is észreveszi a másikat. Mikor elfordul a kezével jelez hogy menjel el, és úgy látszik sikerül is. Szerencsére megfordul és eltűnik.*
-Stev nyugi. Nincs baj. Nem kell féltékenynek lenned, mert nincs köztünk semmi.*mondja közben megragadja a fiú karját.*

-Tényleg csak egy barát. Nem több. *válaszolja. Megnyugszik mikor leül mellé a fiú és átkarolja.*
-Nem vészes. Ne aggódj. És féltékenynek sem kell lenned.*mondja ahogy felnéz rá.*

*Meglepődök mikor leveszi a pulcsiját és rámteríti. Szerencsére a sötétben nem látszik a zavarom. *-Köszönöm. De ugye tudod hogy ezt már nem kapod vissza.*mondja mosolyogva, majd meglepődik mikor meghallja amit a fiú mond.*
-É... Én is szeretlek.*mondja.*

-I...igen komolyan mondom. *válaszolja hallkan. Tudja hogy nem kell hangosan beszélnie. Mikor karórájára pillant nagyon meglepődik.*-Jobb ha megyünk. Takarodó van. A végén bajba kerülünk.*mondja ahogy fölkel és magával húzza a fiút. Vissza sietnek, és mivel két külön ház tagjai, egy ponton el kell válniuk.*-Jó éjt. Majd még találkozunk.*mondja és egy perc hezitálás után egy gyors szájrapuszi után, elrohan a Panagan torony felé.*

*Agyar vidáman rohangál körülöttem. Egy tenislabdát dobálok neki, miközben a kosárpálya felé tartok. Ahogy oda érek megpillantok egy ismeretlen lányt. Nem teszek mást mint leülök a lelátón és tovább dobálom a labdát. *