Padlásszoba

*Elgondolkozik majd fülig pirosodva válaszol. Legugolok hát ha megtalálom, de nem nagy sikerrel. A leírása alapján semmi ilyet nem találok. Észre veszem hogy az egyik könyv kupac,megmozdul,majd egy pók mászik ki az aljáról,egyenesen felém. 
-Ne,ne már!-állok föl és próbálom lecsapni. A lábamra mászik én pedig ijedten esek hanyadt.*

- Yvanne! *kiáltok fel, majd elkapom és lehorgászom róla az állatot, mielőtt az még elérni a térdét. A kezembe veszem és méregetni kezdem a tömzsi állatot.*
- Rafinált dög vagy, ugye tudood? Inkább egy Negyedvér - vélával kezdj ki, ne egy ártatlan emberrel *mondom, ahogy kihajítom egy nagyobb résen át a szabadba.*
/Fagy//

* Solomon drámai módon kap el,majd segít lesöpörni rólam a pókot.
-Köszi.-mondom hálásan,miközben alaposan szemügyre veszem a bogarat. Majd nem akkora mint a tenyerem,fekete,nagy lábakkal. Solomon ahelyett hogy megölné,inkább kidobja az ablakon.-Na most már keressük meg azt a könyvet,-mondom határozottan,és újra neki vetem magam a könyv keresésének.*

*Ahogy együtt keresgéljük szinte rekordidő alatt megtaláljuk.
-Ez az?-nézek felé és egy vastag fedelű, barna poros könyvet mutatok neki. Bele lapozok és szinte rögtön látom, hogy  csak is ez lehet. Sok mozgó rajzot, hosszú leírások,és egyéb rémisztő vagy éppen kedves dolgokat látok benne.*

* Komolyan mondom azért itt is lehetne takarítani néha... Át adom a könyvet és együtt kezdjük el tanulmányozni.
- Hú,ezt majd nekem is kölcsön adhatnád...-nézem elbűvölve a kincset.-

* Rá mosolygok,majd elfogadom.
- Ú köszönöm!-mondom izgatottan, de aztán arra jövök rá,hogy Sol már annyi mindent adott nekem. Ezt nem kéne...
  De milyen kedves!  Egyszerűen nem bírom ki, hogy ne nézzem, és ne lássam azt a tisztességet, jóságot, és boldogságot amit magából áraszt. Rádőlök, és arra gondolok hogy ő az enyém...ő az aki megért, mindig meghallgat,és szeret akármi történjen is. Ez a gondolat annyira megnyugtató, hogy úgy érzem itt fogok elaludni,az ölébe őt nézve.*

* Ahogy hozzám ér, a szívem olyan ütembe kezd dobogni,hogy azt hiszem majd' kiesik a helyéről. És a hangja! Annyi szóval lehetne jellemezni, még sem tudok egy összefoglaló szót mondani rá. 
Megfordulok, majd gyengéden meg fogom a kezét.
-Nem,nem csak elgondolkoztam.- felelem neki lágyan.
-Te haza mész majd karácsonyra?-kérdezem tőle, bár tudom hogy most a testvére halála miatt a válasz nem egyértelmű.*

*-Értem. Akkor te sem leszel egyedül.-mondom csendesen,majd viszonozom csókját.
-Én holnap még itt leszek de aztán az iskolakezdésig nem jövök vissza...-mondom egy gombóccal a torkomba. Sajnálom hogy egy ideig nem látom Solomont, de holnap muszáj még találkoznunk, hisz akkor nem tudom oda adni az ajándékát.
  Ami pedig a hazautazásomat illeti, örülök hogy látom a testvéreimet, viszont már most érzem, hogy apukámmal való találkozásunk nem lesz valami zökkenőmentes.*

* - Ó igen. A te szüleid milyenek?-kérdezem kíváncsian. Öszintén érdekel, hogy milyenek egy átlagos varázsló szülő. 
- Tényleg a holnapról jut eszembe...-kezdem izgatottan - az ajándékod nem éppen öhm valami biztonságos, úgy hogy mindenképpen az LLg-tanterembe,gyere jó?-mosolygok rá. *

*-Az én szüleim is hasonlóak. Anyukám nagyon kedves nő, viszont állandó elvárja hogy tökéletes legyek...És ahogy ismersz  én nem vagyok az. Apukám,egészen más milyen...A munkályán kivül nem sok érdekli.Ha látom néha, akkor jó fej. De közben pedig, néha - teszem hozzá- nagyon veszélyes tud lenni.-~ Vagy inkább félelmetes~ 
- Hm hm....-szúrosan nézek rá. remélem  nem fog megint zavarba hozni,azzal hogy milyen kedves tud lenni. - De nem kellene semmit adnod. Már múltkor is kaptam valamit!- húzom össze a szemöldököm.*

* Öhm ezt úgy értem,hogy nagyon durva barbár ember tud lenni.-nem tudom miért el kell mosolyodnom,mert ahogy rá gondolok...-De ebbe inkább ne menjünk bele.
-Viszont akár mennyire is akarom az anyám ezt nem tudja megérteni... És nem nem vagyk tökéletes!-nem egyáltalán nem. Kifejezetten nem. De ő igen!
-Akkor a mikulásra úgy gondolok, mint egy karácsonyi ajándékra. Szóval már nem kell semmit adnod!-kötözködök vele.*

* Örülök hogy Sol nem megy bele túlságosan a témába, nem hiszem hogy ez most olyan fontos. Megfogja a kezem, ami megint egy olyan dolog ami azt jelenti: fontosabb vagy nekem. És ilyenkor jönnek azok a félelmetes gondoloatok.~ Sol tök jó fej,szóval ki ne birná? Annyi lányt szerethetne,mér pont téged választana?~
 Megrázom a fejem.-Mit szokás mondani? Senki sem tökéletes. - majd nem. Azért vannak kivételek.
Hálásan mosolygok, majd megcsókolom.*

* Hiába csókolom meg, könnyek csordulnak ki a szememből. Nem tudom azért,mert szeretem Solomont,vagy mert ilyen szépet még sosem mondott rólam senki,de nem tudom megállítani őket. Egyre csak jönnek,lefolynak az arcomon,egyenes a nyaklácomra. Ahogy a medalionra nézek, újra meg kell csókolnom. Sóhajtok egyet,majd rá nézek.
-Sol,te beszélsz? Még én vagyok a szerény? Te állandóan kedves vagy mindenkivel, nem érdekel milyen őrült csajok azok. Mindig számíthatnak rád, mert olyan segítőkész vagy. Érdekes és okos is, mindig lehet veled beszélni. Nem vagyok beképzelt,nem dicsekszel-uttóbiak igen tetszenek- mégis büszke lehetnél magadra. És még én vagyok a jó?- nézek rá könnyes szemmel.*

* Szívből utálok sírni. Ez a gyengeség jele; érzékenység. De hogy örömben sírjak? Ez olyan dolog ami ritkán fordul elő az ember életébe, és mindig más érzelmet mutat meg,mint amit igazából jelent. 
Hangosan kifújom az orromat,és érzem hogy most már bennem minden van. Nevetek, hisz az egész olyan nevetséges lehet. 
-Semmi baj...Nem akarok sírni,csak egyszerűen olyan boldog vagyok. Lehetséges ez?-nézek rá,de igazából nem is várok választ.
- Azért azt erősen kétlem hogy tudsz bunkó lenni...-Sol bunkó? Vagy csak mérges.*